1. rész - Váratlan fordulat

Sziasztok! Gondoltam belekezdek én is egy történetbe. A sztori címe teljesen átlagosnak tűnhet egyeseknek és a sztori kezdete is gyakorlatilag sokak kedvét elveheti, de aki szeret olvasni és tud egy-két napot várni arra, hogy konkrét fordulatot tehessen a történet akkor annak garantáltan tetszeni fog a történetem. A szereplőket nem is én, hanem Dóri a történet szereplője fogja bemutatni, ugyanis Dóri naplója a kulcs mindenhez. Ha a cím "Dóri naplója" lett volna, eleve rá se kattintanátok a történetre. Nem fekszik nekem az ilyesmi cím, túlságosan átlagos. Dóri naplójában írja le a történteket, de higgyétek el, nem lesz átlagos a történet. *A történet eleje Magyarországon, valós helyszíneken játszódik. A történet másik fele pedig Ausztráliában játszódik, nem valós helyszíneken.*

_______________________________________

Nyár volt. Anya ragaszkodott ahhoz, hogy sportoljak valamit vagy legyen valamilyen hobbim. Barátaim nem voltak, rokonaim nem voltak, életem nem volt. A szobámban tanultam napról-napra és néha kijártam a Gellért-hegyre fotózgatni. Anya egyik nap beállított a szobámba egy gördeszkával. Azt hittem hülyéskedik ezért felnevettem, hogy ezt nem gondolhatja komolyan. Sokáig a szobám sarkában állt, csak néztem és kis időbe beletelt míg vettem a bátorságot ahhoz, hogy elkezdjek gyakorolni.

Itt kezdődött az életem. Elkezdtem gördeszkával suliba járni, a fiúk és a lányok felfigyeltek rám, hogy gördeszkával járok mindenhová. A legtöbb lány lenézett, hogy csak menőzök a gördeszkámmal, de valójában szétszakíthatatlan barátok lettünk a deszkámmal. Miatta lett egy csomó barátom, akikkel elkezdtem "bandázni". Ezúttal nem egyedül jártam a Gellért-hegyre, hanem velük...

1 ÉVVEL KÉSŐBB:

- Sziasztok, haza értem a suliból! - ordítottam és becsaptam az ajtót. Megálltam és hallgatóztam egy kicsit, apa és anya ezúttal halk veszekedését hallottam az emeletről. Bementem a szobámba levágtam a táskámat a sarokba és felnyitottam a laptopomat. Kis idő múlva anya bejött a szobámba és leült az ágyamra. - Mi a baj anya? - kérdeztem. - Az a gond kicsim, hogy apáddal eléggé összevesztünk. Ezért el kell költöznünk. - mondta anya és felállt, hogy megsimogassa a fejem. - Hát oké, de ugye még járhatok a suliba? - kérdeztem, ugyan féltem a választól. Nagyon megimádtam a sulit az idők során. - Nem igazán, Ausztráliába költözünk. - mondta és megint leült az ágyamra, mert tudta, hogy ki kell magyaráznia. - Mivan?! - álltam fel én is a székemből idegesen. - Hogy képzelted, hogy mi majd elmegyünk csak úgy Ausztráliába? - kérdeztem. - Van ott egy ismerősöm, azt mondta akármikor be tud fogadni minket és a repülőjegyeket most fogom elintézni, minél hamarabb elmegyünk innen kész passz. - most már anya is ideges lett és kiviharzott a szobából. Azonnal fogtam a telefonomat és sírva hívtam a barátaimat. A remegő kezemben a telefonom, kicsöngött, alig vártam, hogy felvegyék és elmondhassam nekik a szívfájdalmaim. - Mondjad Dórikám! - szólt bele a telefonba Kristóf. - Hallod, anya és apa összevesztek és elköltözünk. - mondtam sírva, remegő hanggal. - Hát ez szuper Dóri, most ezen mit izélsz? Azt mondtad amúgy se bírod annyira apukád, akkor most mivan? - kérdezte Kristóf. - Igen? Akkor lenne szuper ha nem Ausztráliába költöznénk, nem gondolod? - mondtam és ismét elsírtam magam. - Dóri, ez nem lehet. Beszéld le anyukádat! - bíztatott Kristóf, de bejött anya és nem tudtam végig hallgatni Kristóf beszédét, mert kivette a telefont a kezemből és letette Kristófot. - Dóri! Elköltözünk, nem érted? Új élet vár rád! Ott is be tudsz majd illeszkedni! - mondta anya és átölelt. - Semmi baj nem lesz! -